Folytatódik az összeomlás a lakáshiteleknél, az MNB friss számai szerint májusban 68%-kal kevesebb hitelt vett fel a lakosság, mint tavaly ugyanekkor. A személyi kölcsönöknél 14%-os visszaesést látunk, miközben a forintos betétszerződések összege nagyobbat emelkedett éves összevetésben a lakosság mellett a vállalatoknál is. A vállalatoknál az 1 millió euró érték alatti euró hitelek csökkentek, az 1 millió euró érték feletti euró hitelek pedig valamelyest nőttek egy év alatt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elkövetkező időben nagy hangsúlyt helyez a szolgáltatási szektor egyes piaci jellemzőinek vizsgálatára. A hatóság a temetkezés drágulását hozza fel példaként.
Megjelent a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban azzal foglalkoztunk, hogy trendforduló következhetett be júniusban a hazai lakossági hitelezésben. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai alapján ugyanis – bár az első félév kifejezetten erős volt –, júniusban már több jele is volt annak, hogy csökken a fogyasztók hitelezése. Legutóbb 2008-ban kezdődött jelentős pangás a hazai hitelezésben, ugyanakkor vannak körülmények, melyek alapján nem kell olyan brutális hitelszűkére számítani, mint abban az időszakban. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk, de a műsorban felidézzük, hogy milyen várakozásaik voltak banki vezetőknek, Harmati Lászlónak, az Erste Bank vezérigazgató-helyettesének, valamint Florova Annának, az OTP Bank ügyvezető igazgatójának még tavasszal, az idei hitelezési folyamatokkal kapcsolatban. A mai műsorban szóba került, Krisán Lászlóval készített interjúnk ide kattintva érhető el.
Megosztottak a piaci szereplők annak kapcsán, mi vár a személyi hitelezésre 2022-ben: vannak, akik visszaesésre számítanak, mások szerint nem lesz jelentősebb megtorpanás. Portfolio Hitelezés 2022 konferenciáján a piaci szakértők beszélgettek a külföldön egyre gyorsabban felfutó BNPL-jelenségről, a személyi hitelek kamatszintjéről és a hitelkártyák jövőjéről is.
Az MNB mai, kamatemelésről szóló sajtótájékoztatóján szó esett a hitelmoratórium kérdésköréről is. Kandrács Csaba arra hívta fel a moratóriumban részt vevők figyelmét, hogy aki teheti, lépjen ki a moratóriumból. Beszélt a díjmentes előtörlesztés lehetőségéről is.
Veszélyhelyzeti rendeletekkel segíti a kormány, hogy senki ne essen el a családtámogatások lehetőségétől a koronavírus-járvány miatt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2020. decemberétől a csehországi Cofidis korábbi vezérigazgatója, Jean-François Rémy kerül a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztjára. A nemzetközi és közép-európai régiós tapasztalattal rendelkező vezető Holló Bence helyét veszi át, aki 12 évig állt a hitelintézetet élén - derül ki a Cofidis közleményéből.
Jelentős csökkenést tapasztalt szeptemberben a hitelpiacon a Bank360. A korábbi hónapokhoz képest is ideálisnak mondhatók a körülmények, ha hitelkiváltást tervezünk vagy új jelzáloghitelt vennénk fel. A személyi kölcsönök piacán is maradt az olcsóság - derül ki a Bank 360 elemzésésből.
Áprilistól számottevően könnyebb lesz a pénzügyi intézményeknek olyan termékeket a piacra bevezetni, amelyek keretében minden eddiginél egyszerűbben, online igényelhetünk személyi kölcsönt Magyarországon. A változás oka, hogy az ügyfélazonosítási szabályok januári egyszerűsödése mellett a hitelintézeti törvény szerződéskötésre vonatkozó rendelkezései is az online személyi kölcsön-nyújtást támogató irányba módosulnak. A szektor egészének új lendületet adhat a jogszabályváltozás, az egyes intézmények által a megváltozott szabályozási környezetre adott innovatív válasz pedig újradefiniálhatja a fennálló piaci erőviszonyokat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Közben Moszkvából is fontos üzenetek érkeztek.
Jeruzsálemben valószínűleg nem örülnek
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.